A keresztelés

A keresztelés

A jelenlegi járványügyi korlátozások (max. 6 személy együttes jelenléte a megengedett) ideje alatt keresztelési felkészítőre egy családból csak az egyik szülő jöjjön a keresztelési felkészítőre."

 

A keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely megszabadít a bűntől, Isten gyermekévé és az egyház tagjává tesz.

A keresztség által az összes bűnök eltöröltetnek, az áteredő bűn és minden személyes bűn, illetve a bűnért járó összes büntetések. Azokban, akik újjászülettek, nem marad semmi, ami akadályozhatná őket az Isten országába való belépésben. A Mennyei Atya a megkereszteltet szeretetébe fogadja, így Isten gyermekévé leszünk és Jézusnak testvérei, ezáltal meghívást nyerünk a mennyországba is.

Az Egyház tagjaivá leszünk A keresztség befogadás az egyházba: a megkeresztelt a közösség tagja lesz. Ennek a közösségnek gyakorlati helye a helyi egyházközség, a plébánia. A  keresztség alapján Jézus követését választjuk.  Ez a fordulat, megtérés egy másfajta élet kezdete.

Változtatnunk kell életünkön, hogy jobban hasonlítson a feltámadt Krisztus életéhez. A keresztség nyitottá tesz minket a megtérésre, hogy azután folytassuk azt életünk végéig.
Minden hívő csak az Egyház hitében tud hinni.

A hitnek minden megkereszteltben növekednie kell. A szülő és a keresztszülő a szertartásban vállalja, hogy mindent elkövet ennek érdekében. Ennek fontos állomásai a család közös imádság, rendszeres templomba járás, szentáldozás, gyermek hitoktatásban való részesítése.



Szeretné gyermekét  megkereszteltetni?
 
Ez egy nagyon értékes, becsülendő gondolat. Ám értelme csak akkor van, ha felnevelni is keresztény módon szeretnék. Mint ahogy arra a szentségi cselekmény első részében ígéretet is tesznek a szülők, miután a pap megkérdezi: „megígéritek-e, hogy gyermeketeket Krisztusnak és az Ő Egyházának tanítása szerint nevelitek föl”?

Ennek a nevelésnek első lépéseiben maguk a szülők tanítják meg például gyermeküket egyszerű szavakkal imádkozni, keresztet vetni, hozzák magukkal a vasárnapi szentmisére; majd pedig iskolába kerülve beíratják hitoktatásra. Efelől természetesen nem kérdezik meg a gyermeket, hogy akarod-e, mint ahogy nem döntésétől teszik függővé azt sem, hogy iskolába járatják. 

A keresztény szülőnek tudnia kell, hogy súlyos felelősséggel tartozik gyermeke „lélekben, hitben” való fölnövekedéséért, és éppen ezért nem a döntésképtelen gyermekre kell bíznia ezt a fontos kérdést.

Minden gyermeket a lakóhely szerinti plébánián kell megkeresztelni, amit csak a szülők, vagy az egyik szülő kérhet. Szükség van továbbá keresztszülőre.

A keresztelési felkészítő plébániai időpontjáról érdeklődjön elérhetőségünk valamelyikén!

 



A keresztszülő

Az egyházi törvénykönyv előírja, hogy a keresztszülő hitét példamutatóan élő keresztény legyen. A keresztszülő olyan legyen, aki ismeri és támogatja a keresztelendőt, aki segíti őt lelki fejlődésének útján, és aki tanúskodik az evangéliumi életmódról, hitéről, tudatos döntéséről.

Az egyházjog  előírja, hogy a keresztszülő

  • tizenhatodik életévét betöltött személy legyen,
  • katolikus, megbérmált legyen,
  • ha már házasságban él, házassága a templomban köttetett,
  • éljen a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet,
  • ne kösse semmilyen kánoni büntetés,
  • nem szükséges a keresztelendővel azonos neműnek lennie,
  • a nem katolikus rokon, csak mint a KERESZTELÉS TANÚJA kaphat szerepet
  • ha valaki katolikus, de nem előáldozott, vagy nem bérmálkozott, vagy házas, de templomban nem kötött házasságot, akkor ő csak mint a KERESZTELÉS TANÚJA kaphat szerepet. Mellé választani kell egy megfelelő keresztszülőt is.

 

Related Articles

plebania.sk

A dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom, a sikabonyi Mindenszentek-templom és a dunaszerdahelyi római katolikus Szent György-plébánia honlapja.

A plébánia elérhetőségét és a hivatalos órákat ide kattintva találja.